magyarenglish könyvjelzőnekcím : H-2400 Dunaújváros, Vasmű út 12. | telefon/fax: +36 25 412 220 | mobil: +36 20 801 3316 | e-mail: info@ica-d.hu
Facebook Youtube Twitter Google+ RSS
Keresés
NYITVA TARTÁS JEGY HÍRLEVÉL

Fisli Éva: Zárójelek (megnyitó beszéd)

A zárójel (  ) köztudottan olyan páros írásjel, mellyel elsősorban a kevésbé fontosnak tartott, illetve a főszövegtől más okból elkülönített, közbevetésszerű szövegrészeket kerítjük körbe. Nem veszélytelen műveletről van szó, hiszen elég kemény határokat vonhatunk vele. De ha most magunk elé képzeljük üresen egy hófehér felületen a nyitó és berekesztő jeleket, olyannak tűnhetnek, mint befejezetlen fülek, arc nélkül egy vázlatkönyvben, vagy egy tipográfus megkezdett o-betűje, egy minimalista kompozíció, amelynek címe:  Holdsarló a tükör előtt. A zárójelek olyanok, mint egy üres batman-embléma kontúrjai; a szélei közül kiszippantották ugyan a lényeget, de az összenéző ívek közé minden szem odaképzelheti a folytatást.  (Ifjabb generációk szemei előnyben.)

A zárójel különös. Nem sok köze van a demokráciához; egy mindenható szerzőt sejtet, akinek a jelentések meghatározásában teljhatalma van; a nyelvtanban lefokoz, a matekban fölemel. A képletekben ugyanis megszabja, milyen műveletet végezzünk el előbb. (Így például a 2 × 2 + 2 eredménye 6, viszont a 2 × (2 + 2) műveleté már 8. Azért lehet ez így, mert a matematikában először mindig a zárójelen belüli műveletet végezzük el... Aranyszabály.)

Fontos dolog a zárójel. A számítógépes levelezésben felfelé, vagy lefelé biggyedő ajkaival képes egész mondatok értelmét megváltoztatni. Nem mindegy hát, hogy hova kerül. :( És mi mindent lehet zárójelbe tenni! :) Lexikonokban a születési dátumot és helyszínt, a  lánykori vagy születési nevet, tudományos hivatkozást, bűnügyi hírekben az életkort. Bagatell? Meglehet. Viszont zárójelbe tehetők emberek, életek, évek sőt évtizedek is. Egyetlen ember is játszhat ilyen csiki-csukit a maga életében. (Elváltak és pályaelhagyók előnyben.)  De ha például a 20. században kellőképpen hosszú időt töltött valaki, valamelyik teljhatalmú jelentésadó egész biztosan ki akarta rekeszteni a főszövegből.

A korszak, amelyből az itt bemutatott fényképek származnak, már jó ideje zárójelbe került. Közbevetés lett. Lefokozták? Lefokoztuk? Lefokozódott.


Címkének az 1957 és 1981 közötti időszak általában egy személynevet kap. Mintha az a személy, mondjuk így K., a kabátja alá vont volna mindent: a behavazott harmincas villamost, az átépített Blaha Lujza teret, a Habselyem Kötöttárugyár tornázó asszonyait, a hegesztő munkásokat, a hajótestet a sarló és kalapács alatt, a terítővel takart televíziót Zámolyon, a turistákat a Hősök terén és a napfürdőzőket a Múzeumkertben, a Munkást, Kossuthot vagy Fecskét tartó érdes kezeket a brigádeligazításon, a romos házakat, a törött ablakokat, az alkotmány napi nagygyűlést a stadionban, a tömeget, a felvonulókat, a Leonyid Iljics szorongatta Misa mackót, a fúrótornyon dolgozó férfiak hátizmát és kezdődő gerincsérvét, a nagyipari méreteket, de a biztonsági gyermekülést és a csocsópálya szögleteit is, a SOKOL rádiót a fűben, az anyámkorú miniszoknyás lányokat és mögöttük a középkorú nő cekkerét, a magyar labdarúgó válogatott stoplijait, a vidámpark elvarázsolt kastélyát, a fehéringes fiúk homlokát -- akik, mint apám tette akkoriban, táncolnak és szórakoznak --, a külvárosi presszó meggymárkás üvegét,  a paprikákat az Élmunkás piacon, a bazilika kupoláját a távolban, a manöken mosolyát, a Corvin Áruházat és a szénaboglyját, az útszéli pihenőben a szódásszifont és a H-matricát az NDK-s kocsi felhajtott csomagtartóján, a dominózó férfiak kalapjait, a szigorú közlekedési lámpákat az Örs vezér téren, és az éjjeli fénykígyókat a Kígyó utcában.

Ilyen hatalma volna K-nak? Hát minden ebből a kabátból bújt volna elő? A lebbenése nélkül nem is nézhetünk oda?

K. neve olykor velünk élő izmus, netán rendszer, egy aprócska i-vel megtoldva konszolidáció vagy megtorlás, represszió és diktatúra jelzője.  Akad, akinek nem több és nem kevesebb, mint használható elemzési kategória.

Olyan is van, aki szerint a K. neve (és kabátja) alá bújtatott társadalmi berendezkedés valójában sajátságos szimbiózis, idézem a „valamivel enyhített, felpuhított baloldali totalitarizmusnak és a kor nyugati jóléti... (...) fogyasztói /konzum-/ társadalmának…történelmi léptékkel nézve is egyszeri egysége.”

Megint másoknak mindez különalkuk ingoványa, össznépi fusizás, szünetelen szabálykerülés, maszekparadicsom, hobbitelkek, kádercsocsó, szamizdatszabadság. Valami izé, aminek hagyatéka, öröksége is van, amin röhögni lehet, összekacsintani rajta, visszavágyni vagy legyinteni rá vagy kriminalizálni vagy egyszerűen elfelejteni.

Idézem

"A mindennapi tudat sajátos és meglepően állandó mechanizmusokon keresztül dolgozza fel a körülötte lévő valóságot. Amíg az egyik oldalon rendkívül makacs és konzervatív, a másik oldalon ő az első saját múltjának elfelejtésében."

A zárójeleket nem mindig kívülről kapjuk. Van, amikor mi tesszük ki, magunktól. De hova? Mikor? Meddig? Hányszor lehet egy életben büntetlenül zárójelezni?

 

Csaknem annyira megválaszolhatatlan ez, mint az a kérdés: létezhet-e az ember a jövőben. Egy elképzelt, meghirdetett, eltervezett jövőben, a „szocializmus útjának” végén? Ha ezek az emberek itt a fényképeken végig (abban) a jövőben léteztek, akkor nem voltak ott, ahol a fotográfus lefényképezte őket. Elgondolható ez a képtelenség? Hogy ez a sok kiragadott pillanat nem is létezett?

Attól tartok, szép kövér zárójelekkel élünk, sőt ők élnek velünk és elrekesztenek valamit előlünk. Ha körülnézünk, ezekre az emberekre itt a falakon, akkor azt látjuk: nagyon is jelen voltak a maguk idejében. Fentről nézve mindannyian lemondtak a szabadságról a látszólagos jólétért cserébe. Lentről nézve: egyszer éltek. A kihívás ma számunkra az, rájuk tudunk-e nézni utólagos tudásunk és véleményünk nélkül. Abból az optikából, amiből a hajdani fotóriporter. Vagy kicsit mellőle, de nem magasabbról. 

A szavaink tökéletlenek. Még nem tudjuk kirángatni őket K. kabátja alól.  Még nem tudjuk őket kimondani a nosztalgia vagy a pátosz, netán az irónia lepedéke nélkül. Itt vannak azonban a képek. Hölgyeim és uraim, a zárójelek fel is oldhatók. Csak az nem mindegy, mit hívunk elő belőlük. Ezzel a gondolattal a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának Előhívás című kiállítását megnyitom.

Budapest / Dunaújváros, 2014. február 7.


Jegyzetek

Az idézetek Kiss Endre A kádárizmus, Kádár és mi című írásából valók.

http://www.pointernet.pds.hu/kissendre/tarsadalomlelektan/20061012120350258000000859.html

1%

2020. augusztuselőző hónapkövetkező hónap
HKSzCsPSzV
31.12
32.3456789
33.10111213141516
34.17181920212223
35.24252627282930
36.31