magyarenglish könyvjelzőnekcím : H-2400 Dunaújváros, Vasmű út 12. | telefon/fax: +36 25 412 220 | mobil: +36 20 801 3316 | e-mail: info@ica-d.hu
Facebook Youtube Twitter Google+ RSS
Keresés
NYITVA TARTÁS JEGY HÍRLEVÉL

Visszapillantás megnyitó

Deák Nóra beszéde a Visszapillantás című kiállítás megnyitóján
2012. 04. 10. Kortárs Művészeti Intézet - Dunaújváros

Szeretettel köszöntöm Önöket a Kortárs Művészeti Intézet legújabb kiállításának megnyitóján. Mint ahogy a kiállítás címe is utal rá, azokat a gyűjteményünkben szereplő műtárgyakat mutatjuk be Önöknek, amiket mi magunk is régen láttunk a falakon. Nemcsak azért, mert a gyűjteményes kiállítások leginkább az új szerzeményeket mutatják be, hanem azért is, mert a bemutatott művek többsége nem kapcsolódik szervesen a később kialakult, kialakított gyűjtési koncepcióhoz, ami a kilencvenes évek közepének fiatal alkotóitól indult és nem elsősorban egyes életművek reprezentatív módon képviselő alkotásait gyűjtötte, hanem az alternatív műfaji kísérleteket, kifejezésbeli próbálkozásokat kereste.

A gyűjtemény többrétegűsége a gyűjtés történetével magyarázható:
1992–1996 között kizárólag ajándékként kapott művekből építkeztünk. A saját gyűjtemény létrehozásának ötlete Várnai Gyuláé volt, és oly módon valósult meg, hogy minden Uitz termi kiállítás után egy-egy művet kértünk adományként a kiállító művésztől. Nem volt hálás feladat – az amúgy sem dúskáló – művészektől kérni, de hittük azt, hogy az ajándékba kapott alkotások olyan jelentős közgyűjtemény alapját képezik majdan, amire később az ajándékozó is büszke lehet.

1997-től teoretikussá vált a munka, tudatossá a műgyűjtés; az irányt Páldi Lívia és Szoboszlai János, a Kortárs Művészeti Intézet első igazgatói határozták meg elsőként, majd az ő koncepciójukat folytatta Petrányi Zsolt és Zólyom Franciska is. Ebben az időben kizárólag pályázati pénzekből, vásárlásokkal történt a gyűjteménygyarapítás.
A gyűjtés történetéhez azonban hozzátartozik a kezdet.

Engedjék meg, hogy műelemzés helyett emlékezzek. Emlékezzek azokra a történetekre, amik a falakon látható művekről jutottak eszembe, kicsit közelebb hozva Önökhöz az itteni munkát, az elmúlt – számomra már – 25 évet.

A volt Uitz Terem a Bartók Béla Művelődési Központhoz tartozott 1991. december 31-ig; egyetlen feladata volt: időszaki kiállítások létrehozása helyi és országosan is jelentős képzőművészek számára. A Terem működtetését 1992. január 1-jétől vette át a Modern Művészetért Alapítvány (azóta Közalapítvány) a Dunaújvárosi Önkormányzat jelentős erkölcsi, később – az építkezés megkezdésével – nagy összegű anyagi támogatásával.
Az így önállósult kiállítóterem stábja hatalmas lelkesedéssel állt neki a munkának. Célunk elsősorban az volt, hogy a társművészeteket bevonva olyan országosan is jelentős, izgalmas, kiállításokat, előadásokat, fesztiválokat szervezzünk, amik közelebb hozzák a képzőművészetet a közönséghez. Olyan gyerekprogramokat igyekeztünk megvalósítani, ami a fiatalok kezébe, fejébe adja azt a kódrendszert, amitől a későbbiek során értő és élvező tárlatlátogatókká válhatnak. Nagyon fontos volt számunkra, hogy a szakma által is élénk figyelemmel kísért kiállítási programsorban helyet kapjanak a dunaújvárosi művészek, akikre így – és ezt ma is hiszem – nagyobb figyelem irányult, mint más vidéki társaikra.
Magunk hajtogattuk régi plakátokból a borítékokat, kézzel címeztük azokat, hogy érezzék a meghívott emberek az esemény rangját, jelentőségét, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet.

Mindent megtettünk és a mai napig lehetőségeinkhez mérten mindent megteszünk azért, hogy a meghívott művészek jól érezzék magukat az itteni munka során. Soha nem azon gondolkodtunk, hogy egy kérést hogyan lehet elhárítani. Az utolsó pillanatig küzdöttünk, küzdünk azért, hogy teljesíteni tudjuk az igényeket.

Azt hiszem, ennek köszönhetjük azt a szeretetet, amit a szakmától kapunk, és azokat a műtárgyakat, amik ajándékként kerültek, kerülnek a gyűjteménybe.

Konkoly Gyula volt az első kiállító és adományozó; a kiállítást még „bartókosként” szerveztem, és a már független kiállítóteremben ért véget. Őt követte Pauer Gyula Szépségminták című tárlata, hatalmas közönségsikerrel. Az 1989-es szépségverseny indulóinak gipszmintáit gúlába halmozva installáltuk. Emlékszem arra, hogy hajnalig dolgoztunk a művésszel a 13 fokos teremben, aztán emlékszem az El Kazovszkijjal eltöltött többnapos munkára: a hullámpapírból készített díszletszerű installáció tégláinak festésére (soha nem sikerült egyenes vonalat húznom), vagy St.Auby Tamás harangjainak öntésére a Dunaújvárosi Főiskolán.

És természetesen emlékszem azokra a művészekre, akik ezen a kiállításon nincsenek kiállítva, viszont műveikkel, jelenlétükkel inspirálták az itteni munkát, Dunaújvárosnak így egy sajátos jelleget adva a kívülálló számára, jó hírét vitték a városnak. Köszönettel tartozunk mindnyájuknak.

És végezetül: 2009 nyarán a Magyar Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakértői újraértékelték a gyűjteményt. A bírálóbizottság tagjai egyik ámulatból a másikba estek az itt felhalmozott értékek láttán. A Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze többször fejezte ki sajnálatát, hogy az éppen megpillantott műalkotás nem az ő tulajdonukban van.

Itt van a város, vagyunk lakói … neve is van: Dunaújváros…

És itt van a hely, aminek nemcsak neve, de híre is van az országban, és a nemzetközi porondon egyaránt – a képzőművészetet ismerő, szerető emberek körében… Még megvan, és az ígéret is megvan a továbbműködtetésére.

Jelenleg az éves önkormányzati támogatásunk bruttó 13,4 millió forint, a kezdeti 10 ember helyett alig hárman vagyunk, még lelkesen, de már egyre fáradtabban… és közben látjuk, hogy akik eddig hozzánk fordultak tanácsért, leköröznek minket: Miskolc, Pécs, Veszprém, Debrecen, Paks…

A kiállítást – kicsit szomorúan – megnyitom.


1%

2020. augusztuselőző hónapkövetkező hónap
HKSzCsPSzV
31.12
32.3456789
33.10111213141516
34.17181920212223
35.24252627282930
36.31