magyarenglish könyvjelzőnekcím : H-2400 Dunaújváros, Vasmű út 12. | telefon/fax: +36 25 412 220 | mobil: +36 20 801 3316 | e-mail: info@ica-d.hu
Facebook Youtube Twitter Google+ RSS
Keresés
NYITVA TARTÁS JEGY HÍRLEVÉL

EMPIRE P kiállításmegnyitó

Rieder Gábor művészettörténész beszéde az EMPIRE P kiállítás megnyitóján
Kortárs Művészeti Intézet - Dunaújváros
2013. 06. 22.

Kedves közönség!

    Ezúttal a festészet nagy kérdésein szeretnék töprengeni. A Kósa tanár úr által összegereblyézett pályakezdő festőkülönítmény létezése ugyanis – szántszándékkal –  kérdéseket vet fel. Látom a talentumot, itt szikrázik a levegőben, perzsel a festeni tudás, az óriások vállán álló fölényes profizmus, az elegancia és pontosság. Akkor viszont miért penget kurátorunk szomorú húrokat? Idézem a bevezetőjéből: lomha intézményrendszer, egy helyben toporgás, csalódottság-érzés, mélybe zuhanó megítélés. Persze felsorol pár pozitívumot is, a jövőbe vetített lehetőségként (azokat most nem idézem), a helyzetértékelés alaphangja mégis keserű – összhangban a pályakezdő művészek és a kulturális területen dolgozók jellemző közérzetével. Nekem viszont nem kenyerem a pesszimizmus, és nagyon is egyetértek a biztató jelekbe vetett bizalommal, így fel szeretném villantani a rózsás jövő reménysugarait. Pontokba is szedtem, hogy könnyebben érthető, és számonkérhető legyen.

    Egy. Bármennyire is tűnik hihetetlennek ebből az egyre ijesztőbben pocsolyásodó magyarországi kultúrszférából kitekintve, de nemzetközi szinten pörög a kortárs képzőművészet. Megkockáztatom: minden eddiginél magasabb fordulatszámon. Igaz ez mindkét féltekére, a non-profit szektor kiállításaira és tudományos működésére, valamint a forprofit szektor évről évre duzzadó, mára komplett iparággá terebélyesedő ügymenetére is.

    Kettő. Az imént vázolt globális művészetipar tárt karokkal várja a kelet-európai versenyzőket. Nincs igaza az idős és öregedő szakembereknek, akik – a rendszerváltás utáni figyelemapadás keserű tapasztalatával a zsebükben – azt állítják, hogy a Nyugatot nem érdekli a Kelet. Jelenleg ugyanis egyértelműen érdekli. Nem azért, mert a Kelet sokkal szexibbé vált az évek során, hanem mert a múzeumi értelmiség – a MoMA-tól, a Pompidou-n keresztül, a Tate-ig – újra akarja írni a nagy nyugati művészettörténetet, kiegészítve a globális színtér különböző távoli és egzotikus színfoltjaival. És ugyanez igaz a kereskedelmi oldalra is. Nem mi keltettük fel a figyelmüket, maguktól jönnek ide, mint az UFO-k csapatostul, tanulmányozni az avantgárd múltunkat és a kortárs jelenünket.

    Három. Van is mit felfedezniük itt. Szkeptikus vagyok, hogy mit lehet találni az olyan semmiből feldúsított, újgazdag kultúrállamokban, mint Dubaj vagy Azerbajdzsán. De az biztos, hogy Kelet-Európában – ahol minimum másfél száz éves folyamatos képzőművészeti építkezés zajlik, lehívott, átélt, rétegzett és gazdagított nyugati vizuális javakkal – van mit keresnie a szaglászó külföldi szakembernek. Van hagyomány, szaktudás, játéktér és kiépült infrastruktúra.

    Eddig rendben is lennénk. Vagy egy pörgő, globális művészetipar, ami tárt karokkal vár minket, és aminek lenne is mit odaadnunk. De adódik a nagy kérdés, festészeti tépelődésem voltaképpeni tárgya: egész pontosan mit is adjunk nekik ajándékba? A jó öreg káeurópai figurális festészetet? (Ugyan mi másról is beszélnénk egy ilyesféle kiállításon!) Rossz hír: most olvasom a világ legrangosabb kortárs szupervásáráról, az imént bezárt Art Baselről szóló hivatalos beszámolókban, hogy az absztrakt művészet mindent tarolt idén. Előtte jártam a Velencei Biennálén, és utólag a számítógép előtt ülve, bárhogy erőltettem az agyamat, egy olyasféle festményt se tudtam felidézni a közel száz végiglátogatott helyszínről, ami az itt kiállítottakhoz hasonló. (Na jó, az outsiderek felfedezésére szakosodott főpavilonba becsempészték a kimondhatatlan nevű Lynette Yiadom-Boakyét – ő meglehetősen rokon.) Tetszik, nem tetszik, az imént említett globális művészetipar fő kedvence nem a nekünk ismerős, konzervatív húrokon megszólaló ábrázoló olajfestészet. Nekem ugyanakkor meggyőződésem, hogy a keleti képzőművészet (Keleten itt a Lipcsétől Kamcsatkáig érő geopolitikailag determinált 20. századi vizuális közösséget értem) alaphangja, fősodra és aduásza a figurális festészet. Soha nem vitatnám el a keleti avantgárd fontosságát és eredményeit, az orosz konstruktivistáktól az iparterves nagy generációig, de ettől függetlenül tény, hogy az absztrakció csak egy csörgedező búvópatak a keleti realizmus amazonasi folyama mellett. Ellenpróbaként meg lehet kérdezni egy tetszés szerinti generációból kipécézett magyar nonfiguratív festőt: hogy érezte-e valaha is magát a vizuális többség oldalán. A kelet-európaiak, mikor előszedik a legmodernebb, „európaiul” társalkodó énjüket, akkor kit tudják énekelni a non-figuratívban is a magas C-t, de ha saját önazonos lelki dzsungelükről beszélnek, akkor döntő többségében a reáliák földszagú, mégis maníros nyelvén teszik. Ez az örökölt esztétikai különbözőség könnyen okoz frusztrációt. De van jó hírem is: mindeközben azt is látjuk, hogy lehet a posztszocialista figurális bunkósbotot ügyesen is forgatni a globális elit művészeti szalonjaiban – tanú rá az új Lipcsei Iskola, a kínai cinikus realizmus vagy épp – újabban – az úgynevezett Kolozsvári Iskola.

    A hazai szakmai közbeszédben ezeknek a sikersztoriknak a visszhangja kórosan nagyra nőt. Pedig tény, hogy a kortárs nemzetközi szisztémát Nyugaton kalapálták össze, a 20. századi Párizs–New York-tengely körül forgó modern kánon örökségéhez igazítva. Ezért hangsúlyos benne a késő modern, és ezért ural mindent – mint modus operandi – a konceptuális megközelítésmód. Ez pedig elég távol esik a mi kis figurális örökségünktől. Sőt, errefelé szokás kijátszani egymás ellen a realista olajfestészetet és a konceptuális művészetet. Ez nem légből kapott ötlet, a feszültségnek megvannak a maga művészettörténeti előzményei, de ettől függetlenül mélységesen terméketlen és öngyilkos hozzáállás: mintha nem lennénk hajlandóak elfogadni az új világparadigmát. Azt a globális világparadigmát, ami – minden korábbi kulturális főhatalomnál – megengedőbben viszonyul a lokális ízekhez.

    Nekem lenne egy szerény megoldási javaslatom. Nem kész recept, inkább egy másfajta megközelítési mód, egy új esztétikai érzékenység, amivel az elmúlt évtized fiataljai, a technorealizmustól a neo-popig, nem igazán éltek. Tudatosítsuk magunkban, hogy a konceptuális képzőművészet nem egy műtörténeti korszak sajátos termésének a felcímkézése, hanem a modern, vagy ha tetszik avantgárd paradigma utáni – jó pár évtizede tartó – új kortárs képzőművészeti keretrendszer megnevezése. Kényelmes, széles, laza keret. De mit kezdjünk ezzel az őrült mód liberális konceptuális keretrendszerrel? Mindenki építsen installációt és forgasson videót? A mi – reneszánsz óta gyarapodó festészettechnikai műhelytitkokat őrző – figurális konzervativizmusunknak nem kell megtagadnia minden tanult készségét, nem kell elvetni valőrt, nyúlszőrt, terpentint. Egyértelmű gesztusokra viszont szükség van: tudatossá kell tenni – minden egyes festményen keresztül – a saját örökölt paradigmarendszerünk záros határait, néha átugrani rajtuk, máskor idézőjelbe tenni őket. Nem ragaszkodhatunk foggal-körömmel a táblakép centiszer centis felületéhez, meg kell tanulni párbeszédet kezdeményezni a kép környezetével, legyen az egy médiabeli látvány, egy szomszédos festmény vagy maga a kiállítótér. Kicsi gesztusok kellenek, amik révén a jóöreg táblaképfestészet elindul Alberti reneszánsz ablakától, azaz az imaginárius térre nyíló, keretekkel lezárt festett felülettől és megért valamit a modern paradigma autonóm képtárgyának gondolkodásmódjából és a koncept fifikás utalásrendszeréből. A saját figurális örökség magas szintű műveléséből és a konceptuális keretrendszer ügyes találkozásából születhet meg az az új festészeti sikersztori, ami elűzheti az egyre inkább elhatalmasodó pesszimizmust, a dudvát és a muhart.

    Egyet kell értenem Kósa mesterrel, hogy ebben a generációban megvan a potenciál, fényesen bizonyítják ezt a képek körülöttünk. Reméljük, hogy a kurázsi is meglesz a sikerhez.



2019. májuselőző hónapkövetkező hónap
HKSzCsPSzV
18.12345
19.6789101112
20.13141516171819
21.20212223242526
22.2728293031