magyarenglish könyvjelzőnekcím : H-2400 Dunaújváros, Vasmű út 12. | telefon/fax: +36 25 412 220 | mobil: +36 20 801 3316 | e-mail: info@ica-d.hu
Facebook Youtube Twitter Google+ RSS
Keresés
NYITVA TARTÁS JEGY HÍRLEVÉL

Kapufa megnyitó beszéd – Darvasi László

Kapufa

 

Bocsássanak meg a személyes fölütésért, de ifjú koromban magam is focikapus voltam, Szolnok megye csaknem összes kapujában toporogtam, nekem a kapu a létezés olyasféle élménye, mint madárnak a fészek, tengerésznek a mentőcsónak. A kapu megannyi archaikus természetű, az életünket végigkísérő tárggyal rokonítható, a szülőággyal, a bölcsővel, a mózeskosárral, a retusált esküvői képkerettel, vagy, bocsánat, a koporsóval.

Amint az tudjuk, kapu illetve kapufa a világ bármely dolgából készíthető, iskolatáskából, ledobott melegítő fölsőből, még női alsóneműből is, téglából, letört faágból, nádszálból – a’la Pascal – partvis nyélből, alsóneműből, székből, keresztből, feszületből, nőből és férfiből. Talán csak Istenből nem készíthető kapu, mert miféle kapu az olyan, amibe nem lehetséges gólt rúgni. Illetve ha beletalálsz, gondolunk Jézus kétségbeesett szépséggel lendülő rüsztjére az összevérzett golgotai kereszten, nem lesz gól.

Gól, ami mégsem az.

Az emberi testen számtalan kapu található, hadd ne soroljam ezeket a helyeket, az egyik szebb és érdekfeszítőbb, mint a másik, mennyi veszélyt, mennyi örömöt rejtenek. Sok bonyodalom, megannyi erőfeszítés után bepattan a női kapuba a labda, és némi idő után mi jön ki. Őrület.

A labdarúgás szakirodalma tud a kapufára magát fölakasztó öreg, melankolikus mexikói játékosról, Cruznak hívták, egy labdában tartotta a végrendeletét. Különben a kapufában is tarthatta volna. Egy orosz mérkőzésen a játékosok annyira fáztak, hogy a kapufa elégetésével melegítették magukat, így játszottak, mondanom sem kell, nem született gól azon a mérkőzésen, nem volt hová gólt lőni, nem volt a gólnak helye, viszont, és ez bizony kivételes eseménynek számított arrafelé, a játékosok nem fagytak halálra a játék közben. Mellékesen, az elégett kapu pernyéje mindig kaput formál. Illik megemlíteni, hogy volt egyszer horvát kapus, aki égő kapu előtt mutatta be a legnagyobb bravúrokat, de miután a szurkolók eloltották a fölső lécen nyargalászó – mint egy gyönyörű zágrábi kakastaréj – lángocskákat, a kapus több potyát beszedett.

Ekkor dünnyögte egy kislány a mérkőzésről hazafelé lépdelve – halálfejes térdzokni, a nagypapa izzadt tenyere, álmodó tekintet, az utolsó, jóllehet már mozgó tejfog – hogy: soha nem a kapu ég, csak a kapufa.

Az például egy nagy kérdés, hogy az ember, ha a kapu előtt áll, mit véd. Magát védi, a csapatát, a szurkolóit?

A kapu éppúgy tud szorítani, mint Gergőt a ködmön.

A kapufa jelképes, ha tetszik metafizikus része a gólvonal. Nagyon fontos és megfontolandó tapasztalat, hogy a kapufán csattanó lövésen nem vitatkozik a játékos, az edző, a publikum, a szakíró. A kapufa nem lehet vitatéma. A gólvonal ezzel szemben rendre vita tárgya lesz, igen, lehet vitatkozni rajta, bent volt-e, vagy nem volt bent a labda, tágabban értelmezve, hogy történt, ami történt, vagyis a kapufát látszólag nem érinti az elbeszélés nehézsége, míg a gólvonalat igen.

Hanem térjünk a lényegre.

Tisztelt hölgyeim és uraim,

kedves sporttársak,

törzsszurkolók, kákán is csomót kereső nemzetáruló ellentábor!

Ez a kiállítás bizonyság arra, hogy nem csak a nemzeti kultúra elszánt pártosai, de a szárnyait bontogató újabb művészeti élet, tehát a fiatal magyar képzőművészet is a létezés lényegeként tartja számon a labdarúgást. Nagyon helyesen. Hiszen megértette az felcsúti törpeházak mellé emelt sámán barokk stadion elszánt absztrakciójának hevületét, ezt a mélyen abszurd és groteszk világmagyarázatot, a semmivel való – egy üres stadion kongása, visszhangja, méla echózása – meghitt küzdelmet, a létezés céljának és értelmének olyan perspektíváját, amelyre sehol Európában nem lelhetünk. Pont. E megértés következtében ezen a kiállításon is megtapasztalhatjuk a magyar képzőművészet elkötelezettségét a labda, a labdarúgás, a pálya, és nem utolsó sorban a kapufa irányába, amennyiben ilyen sokoldalú stilisztikai és formatechnikai bravúrral szembesülhetünk.

Engedelmükkel mondok néhányat.

A fiatal magyar képzőművészet többnyire érzi a társadalmi felelősségét, hallja a kor szavát. Elég csak Komoróczky Tamás ifjú férfialakjának elszánt tekintetére, önmaga levágott fejére tekinteni, de említhetném Kelemen Dénestől a magyar labdarúgást pedagógiai ihletésű módon népszerűsítő, egészen modern összeállítását, amennyiben egy szocialista Magyarország térképére rajzolta rá a manapság épülő stadionokat. Viszont Tibor Zsoltnak még biztosan fejlődnie kell ideológiailag. Koránt sem biztos, hogy a Real Madrid a követendő irány, ahogyan a sejtelmes installációja sugallja. Hecker Péter pop art ihletésű festményén egy külföldi női arcot látunk a televízión. Kérdezzük, miért? Nincs elég jelentős, a labdarúgásért szívet, lelket kitevő férfi, akinek a gondoktól barázdált arcát egy kies televízió monitorába – jelzem, mint egy kapuba – bele lehetne illő módon, nagy tisztelettel illeszteni?! Eperjes Ágnesnek szintúgy szükséges ideológiailag fejlődnie. Egy ilyen korban, amikor még Dzsudzsák Balázs erőnléte sem az igazi, neki tudnia kellene, melyik az igazi. Horváth Tibor bizonyosan helyes úton jár, amikor Jézus Krisztus alakjához dicsfényben ragyogó labdát társít. Nagyon reméljük, hogy Szűcs Attila alakja idővel fölkel az asztali fociról, s talál egy rendes, normális magyar pályát. El-Hassan Róza üzenetét érteni vélem. Ő gyöngyöket aggatott egy bőrlabdára, s az mintha sírna. Igen, a labda sírhat, a magyar játékos nem. Szalay Péter ugyancsak dicséretet érdemel, meg is kapja, hiszen bárminemű világtárgyból készíthető labda, hordóból, kabátból, serpenyőből. De majd jusson a művész eszébe nagyobb perspektíva is, itt van például a nép. Igen, hogy a népből miféle labda készíthető, és hogyan lehet majd focizni vele, föl kell-e fújni a népet, a nép beadás, tizenegyes közben, a népet mellérúgják, nem találják.

Nincs lehetőség több példára, de bizonyára ennyiből is megérthető, hogy a kiállított műtárgyak nem csak magukért, de a kapuért, a labdáért is beszélnek, miközben tennivaló akad még bőven.

Egy román cserejátékos halhatatlan mondatával fejezem be, ő suttogta egyszer, miközben az idényben a tizedik kapuját rúgta, és gólt nem, egyetlen árva, véletlent sem, szóval ő suttogta, hogy szállhat, gurulhat, pattoghat, de amikor a kapufán csattan, akkor lesz szív lesz labda.

 

A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet kiállításnak megnyitó szövege – szerkesztett változat.

 

 

1%

2021. novemberelőző hónapkövetkező hónap
HKSzCsPSzV
44.1234567
45.891011121314
46.15161718192021
47.22232425262728
48.2930