Fábián László író megnyitószövege Nemes Ferenc: Ékezetek című kiállításához
Fábián László író megnyitószövege Nemes Ferenc: Ékezetek című kiállításához
Egy életmű önarcképe, rezüméje
…a valóságnak nincs objektív valósága.
Jean Baudrillard
Él egy nemzetközi jelentőségű képzőművész viszonylagos visszavonultsággal Dunaföldváron; jóllehet, aki kicsit is ismeri a kortárs magyar művészetet, tisztában van jelentőségével. Visszavonultságát mindössze szenvedélyes munkaszeretete indokolja.
A hetvenöt
éves mester lankadatlan szorgalommal dolgozik. Jószerivel minden képzőművészeti
műfajban: grafikában, festészetben, plasztikában egyaránt hangsúlyos műveket
tett és tesz le. Anyag- és technikaismerete rendkívül meggyőző: művei
filozófiai mélységű gondolatainak, korszerű eszmeiségének példásan kidolgozott
eredményei. Mindezt egy sajátosan alapozott iskolázottság, fölkészültség és
különleges fantázia, élénk szellemi érdeklődés (ezzel főbb vonalaiban megadtam
tehetsége karakterét is) teszi kikezdhetetlenül magabiztossá. És az átlagon
jóval fölüli manualitás. Jószívvel, nagyzolás nélkül kijelenthető: a
legjelesebb reneszánsz mestereket idéző jellemzők.
Nemes Ferenc
1949-ben született Dunaföldváron. Apja asztalosmesterként jól fölszerelt,
nívósan működő műhelyében a fiú igen korán ízelítőt kapott a nagyszerű
hagyományokkal büszkélkedő mesterségből, közeli barátságba kerülhetett egyik
máig szívesen használt anyagával, a fával, amely fajtagazdagságának megfelelően
mindig csábosan hatott a szobrászokra. Aligha véletlen, hogy füveskönyvre
hajazó önéletírását ezzel a mondattal indítja: 1963-ban vettem első szobrászvésőmet
egy hagyatékból. A tizennégy esztendős fiú tulajdonképpen kijelöli
pályairányultságát. És valóban, az általános iskolából Budapestre kerül faipari
technikumba (kollégiumi tanára az a Csiky Tibor, akit mindmáig mesterének
tekint), ám a főváros egyúttal ismeretei elmélyítésének lehetőségét jelenti
számára; olyan – jobbára aktuálisan modern – fórumokat látogat, mint a
szabadegyetem, a Műegyetem klubkiállításai, a Fészek Klub, az Egyetemi
Színpadon pedig Pogány Frigyes professzor építészeti előadásait hallgatja. Azután
döntő fordulat következik az életében: Leningrádba kerül az Erdészeti Akadémia
famérnöki karára. Meglehetősen hasznos ismeretanyaggal érkezik, hiszen apja
műhelyében az asztalosmesterség csínját-bínját megismerhette, technikumi évei
alatt már alaposan beleártotta magát a képzőművészeti mesterségekbe; életrajzi
bejegyzése ezúttal is pontosan eligazít: 1967-ben készítettem az első, az
interferencia és a difrakció jelenségeivel kapcsolatos grafikáimat,
kisplasztikáimat. Visszatekintve úgy ítélhetjük: megkezdi szakadatlan
kalandozását a fizikai jelenségek, a matematikai rendszerek világában, azaz
rátalál alkotói terrénuma lényeges csomópontjaira.
A jó színvonalú leningrádi iskola tovább tágítja ismereteit a modern fizika, az elméleti matematika, a kémia, de még bizonyos értelemben a társadalomismeretek világában is, megragadja a káosz- és katasztrófaelmélet, izgatják a csillagászati, kozmológiai fölfedezések, miképpen a kvantumvilág csakúgy. Nem valami leendő tudóspalánta készülődése ez, hanem az induló képzőművész tudatos világképépítése, gondolati struktúráinak kiformálása a nagyvonalú és korszerű művészi munkához. Az ugyanis már a budapesti technikumban világos lehetett számára, miféle szellemi erővonalak mentén készül föl pályájára.
Az elmondottakból kitetszhetett, a nálunk elvakult, tehát szándékolt berögzülés, félreértés, ideológiai erőszak folytán realizmusként emlegetett (sőt, minősített), lényegében naturalista, unalmas és utánzó erőlködések nem relevánsak minduntalan radikális vagy éppen turbulens változásokat produkáló világunkban, amelynek egyúttal tudományos arculata szintén jelentősen módosult. Annak idején a XIX. század pozitívizmusa időben fölvetette, a kubizmus még azt is hozzáigazította az egyre gyorsuló élethez, a sebesen váltakozó nézőpontokhoz, dinamizmusát pedig a futurizmus tette nyilvánvalóvá. Ezeket a mozgásokat a múlt század elejének érzékenyebb szellemi emberei – Cholnoky Viktor vagy Szabó Dezső – pontosan érzékelték, a legjelentősebb fordulatot azonban Kassák (és köre) egyetemesen korszerű konstruktivizmusa jelentette, amely a naturáról a társadalomra, az emberi közösség szociális gondjaira terelte a figyelmet.
Azt kell
mondanunk, hosszú ideig a kassáki normák (bizonyos értelemben dogmák is)
szolgáltatták a korszerűségre figyelmező magyar képzőművészek ösztönzését, ám
ha hozzájutottak, készségesen befogadták az orosz-szovjet, a nyugat-európai,
amerikai modernek eredményeit, hasznosították saját művészetükben.
Önéletrajzában Nemes Ferenc említ markáns irányultságokat jelző neveket
(általuk rangos életműveket): Piet Mondrian, Jackson Pollock munkáiban lelt rá
hasznosítható gondolatokra, fölszabadító hatással – mint annyi más alkotónál –
azonban Marcel Duchamp neve kerül elő, valamint ominózus Szökőkútja. Ezek
a nevek legalább három irányt kijelölnek: a konstruktivizmust (és geometriáját),
tasizmust (absztrakt expresszionimust), szürrealizmust (illetőleg a dadát).
Nemes érintettsége általuk nyilvánvaló. Az viszont a magabiztos és kifogástalan
ízlés eredménye, ahogy ezek összegző és különleges gondolatiságát képes közös
nevezőre hozni – éppen a saját határozott eszmeisége szövetében. Azzal a
lenyűgöző és bátor formaadással, amelynek változatossága minduntalan meglepi
akár művészete legjobb ismerőit is. A mostani dunaújvárosi életmű kiállítás – a
jelenlevők tanúsíthatják – mindezt szépen dokumentálja…
Utóhang (és ajánlás)
Végül, kedves látogatók, tartozom a művészeknek és önöknek a kiállítás direktebb ajánlásával. Van a 19. századi amerikai –angol festőnek, James Whistlernek egy érdekes, citálásra érdemes gondolata: Art happens, vagyis: ’a művészet történik’ vagy talán idevágóbb magyar igével: ’megesik’. Ezt értelmezhetjük akár az esztétikai jelenség megmagyarázhatatlanságaként (így teszi Jorge Luis Borges; mások pedig – joggal, de csekélyke konkrétsággal – szellemi tartalommal rendelkező jelenésre módosítják); én inkább történése folyamatosságára hagyatkozva, arra hívnám föl figyelmüket , hogy ebben a pillanatban is, hogy Nemes Ferenc munkáit szemléljük, azokkal tovább történik az, amit Önök beléjük látnak, amit gondolnak róluk, és ez ekként folytatódik majd újabb és újabb bemutatókon, eszükbe se jusson, ha netán részesei lesznek, csodálkozni: milyen mások akkor és ott ugyanazok a mesterművek, ugyanis a művészet ( a műalkotás) egyre történik és történik – önmagában és mindannyiunk befogadása szerint…