magyarenglish könyvjelzőnekcím : H-2400 Dunaújváros, Vasmű út 12. | telefon/fax: +36 25 412 220 | mobil: +36 20 801 3316 | e-mail: info@ica-d.hu
Facebook Youtube Twitter Google+ RSS
Keresés
NYITVA TARTÁS JEGY HÍRLEVÉL

KIRAKATBAN A GYŰJTEMÉNY

KIRAKATBAN A GYŰJTEMÉNY

Esemény | 2021. február 1. - április 26.

Kirakatban a gyűjtemény : heti rendszerességgel megújuló mini-kiállításokkal jelentkezik az ICA-D az Uitz Terem Vasmű úti kirakatában.

A hétnaponta mindössze egyetlen műre fókuszáló kirakati tárlatok egészen a pandémia végéig színesítik majd a belvárosi hétköznapjainkat. Az ICA-D kollekciója nem csak a települési értéktár részét képezi, hanem az ország egyik legjelentősebb kortárs műgyűjteménye.  Kimagasló színvonalát az évről-évre egyre növekvő nemzetközi kölcsönzési igények is jelzik, ám miközben darabjai az öt kontinensen vendégszerepelnek kiállításokon, addig Dunaújvárosban, a helyi közönség számára e gyűjtemény még rengeteg ismeretlen kincset tartogat.

A szervezők reményei szerint a kompakt kis kiállítások hétről-hétre egy-egy újabb izgalmas, szemet gyönyörködtető vagy éppen elgondolkodtató oldalát mutatják majd be annak a gyűjteménynek, melyre minden Dunaújvárosban élő kultúraszerető ember büszke lehet.

Birkás István (1947.02.01. – 2018.01.21.)
Fehér fal Madarason (1991)
Megtekinthető: 2021.02.01.-02.07.
 
Birkás István Munkácsy-díjas festőművész ma lenne 74 éves. A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros egy, az intézmény gyűjteményében szereplő művének kirakatba helyezésével emlékezik a számára oly kedves Művészre, aki évtizedekig meghatározó egyénisége volt a dunaújvárosi és a magyar képzőművészetnek.
Birkás István Munkácsy-díjas festőművész nemcsak remek festő, hanem a dunaújvárosi művészeti életet és intézményrendszert meghatározó közéleti személyiség is volt, aki szellemi műhelyt hozott létre és vezetett évtizedekig Amatőr Műhely néven, ezzel megteremtve egy következő művészgeneráció kibontakozását. Életművéhez tartozik a kortárs képzőművészet megismertetéséért vívott harc: művésztársaival létrehozta az Y Galériát, de ott volt a Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep és Szimpozion, valamint a számunkra nagyon fontos Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros kezdeményezői között is.
Képzőművészete a kezdeti időszakban, alkatával összhangban, expresszív: érzelmekre és rögtönzésre épül – izgalmas, színes vásznak jellemzik ezt a korszakot. Később egyre fontosabbá válik számára a kunmadarasi gyermekévekhez kötődő identitáskeresés és az elmúlás problémaköre, ezáltal megváltoznak képstruktúrái, anyag- és színhasználata.
A most látható alkotás ehhez a korszakhoz kötődik. Birkás Kunmadarason született, de 1952-ben családjával Sztálinvárosba költözött, és csak 1979-ben tért vissza újra szülőfalujába, Madarasra, ami hatalmas élményt jelentett számára. Hazataláltam – vallotta évekkel később. A gyermekkor helyszínén összegyűjtött gerendadarabokat, deszkákat, használati tárgy-töredékeket beépítette, beemelte munkáiba, sőt vakolatot, nádazott felületeket is előszeretettel használt ekkortájt képein.
A Fehér fal Madarason különös atmoszférájú, megkapó érzékiséggel bíró táblakép, mely puha fényekkel, villanó szenvedéllyel őrzi a kunmadarasi gyermekkor élményvilágát és a Birkás István művészetére olyannyira jellemző geometrizáló absztrakció minden tanulságát.
Az életmű utolsó évtizedeiben az így kialakult nyelvi elemek mellett újra megjelennek az expresszív jegyek. Lélekből kell festeni – mondta többször, „ami elsősorban a közösség emlékezetének a személyesen keresztül való megőrzését jelenti, de művészete „Lélekfestészet” azért is, mert expresszív gesztusai a lélek és a személyiség szabadságának a tárgyiasulásai." (Kertész László)
2017 januárjában a Művész hetvenedik születésnapja alkalmából, a Kortárs Művészeti Intézet nagyszabású életmű-kiállítást rendezett alkotásaiból, és egy exkluzív, a teljes életművet feldolgozó monográfiát jelentett meg Kertész László művészettörténész kutatásai és kurátori munkája nyomán.

Nemes Csaba: Befagyott struktúrák (2015)
Megtekinthető: 2021.02.08.-02.14.

A közelmúltban sikerült egy remek új darabbal gazdagítani gyűjteményünk festészeti szekcióját, s ezzel az alig néhány napja érkezett új szerzeménnyel folytatjuk a kirakati kiállítások sorát. Nemes Csaba Befagyott struktúrák című, 2015-ben készült olajfestményére talán még sokan emlékeznek látogatóink közül, hiszen a mű a festőművész 2019-es Helyi érték című, nagy sikerű egyéni kiállításán szerepelt nálunk.
Nemes Csaba 1966-ban született Kisvárdán, Budapesten él és dolgozik. A kortárs magyar festészet egyik meghatározó alakja; 1985-től 1989-ig festő szakon, később murális szakon (1989-1990) tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Derkovits-ösztöndíjas, Római Magyar Akadémia-ösztöndíjas, Eötvös-ösztöndíjas, Leopold Bloom Díjas képzőművész. Művei megtalálhatók a legfontosabb hazai közgyűjteményekben, például a Székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, a Paksi Képtárban, a Ludwig Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában és a Kortárs Művészeti Intézetben is. De a hazai nagyintézmények mellett az európai és világviszonylatban is jelentős bécsi Albertinában és a párizsi Centre Pompidou gyűjteményében is található Nemes-mű. Az alkotó rendszeresen szerepel külföldi kiállításokon, emellett pedig pályája fontos részét képezi oktatói tevékenysége; jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Képzőművészeti Intézetének vezetője.
Munkáinak alapvető motivációja a személyes és kulturális identitáskeresés: művészetét áthatja a társadalom problémái iránti érzékenység – ez a Befagyott struktúrák című festményén is tetten érhető, mely egy azonos címet viselő, több műből álló ciklus egyik darabja. A szóban forgó műcsoport elsősorban a képépítés és a társadalmi hierarchia jelenségkörének feldolgozása okán különleges: egymás alá tagozódó képmezők vagy egymás alá rendelt figuracsoportok vezetik a befogadó tekintetét a felső képtérből a középső, majd az alsó felé.
Az újépítésű, exkluzív lakóparkok átlagemberek számára elérhetetlen komfortja, a magyar politikai elit öltönyös figurái jelennek meg a képek felső terében, majd a társadalom alsóbb rétegei, és a rájuk jellemző élethelyzetek ábrázolása következik. Közmunkások dolgoznak a politikusokat tartó dúcolt szerkezet alatt, ásnak, talicskát tolnak, konténer mellett, földön fekve alszanak. Míg legfelül a futballstadion tömege terpeszkedik, addig legalul a mélyszegénység kilátástalan állapota tárul elénk: egy parasztház ledózerolásának, az utolsó menedék felszámolásának lehetünk szemtanúi.
A gyűjteményünkben szereplő mű a huszadik századi festészet történetének egyik jelentős alakja, a mexikói Diego Rivera egyik festményének átdolgozása, mely esetében a hármas osztás szintén a társadalom hierarchikus természetéről tanúskodó jelenetek kibontását szolgálja: New York felhőkarcolói a fenti képmezőben, alvó munkások csoportja a középsőben, az alsó képtérben pedig egy banki trezorban alvó pénztömeg.
Nemes Csaba képén legfelül modernista ihletésű lakókörnyezetben jelenik meg a felső tízezret képviselő, erkélyen álló pár, középen a közmunkások neonszín mellényes csapatát láthatjuk takarítás közben, az alsó jelenetben pedig a Blaha Lujza téri kaszárnyaépület előtt ételosztásra váró emberek kígyózó sorait.
A festményre néhány évvel ezelőtt a párizsi Pompidou Központ kurátorai is szemet vetettek, akkor a kép majdnem a híres francia intézmény gyűjteményébe került, ám az utolsó pillanatban mégis egy másik – szintén nagyszerű – Nemes-műre esett a választásuk. Az NKA pályázatán elnyert összeget nagy nehezen megtoldva 2020-ban sikerült Dunaújvárosba hozni ezt a csodálatos darabot, amely immár a dunaújvárosi kortárs műgyűjtemény presztízsét erősíti.

Csákány István: Suspended (2010)
Megtekinthető: 2021.02.15. -02.21.

Ezen a héten Csákány István Suspended című, 2010-ben készült alkotásával folytatjuk mini kiállításainkat.  Csákány István 1978-ban született Sepsiszentgyörgyön, 2006-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, jelenleg Düsseldorfban él és dolgozik, a hazai képzőművészeti színtér egyik fontos alakja. Műveivel rangos közgyűjteményekben találkozhatunk, a maastrcihti Bonnefantenmuseum, a MUDAM Luxembourg és a Ludwig Múzeum gyűjteményében is, kiállításainak a legfontosabb hazai és jelentős nemzetközi intézmények adtak otthont. 2010-ben a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége a Bernsteinzimmer (Borostyán szoba) című művéért AICA - díjjal jutalmazta, 2012-ben meghívást kapott a világ egyik legfontosabb képzőművészeti seregszemléjére, a kasseli Documentára, melyen az egyszerre monumentális és meghökkentően részletgazdag Ghost Keeping című installációval szerepelt. 2018-ban a dunaújvárosi közönséget is elvarázsolta, Robert Olawuyi képzőművésszel közös, nagyszabású kiállításán, melyen többek között egy szenzációs élményt nyújtó, grandiózus épített alkotását, a Sivatag című, hatalmas, ugyanakkor aprólékos gonddal kidolgozott, fából készült installációt is láthatta a közönség.

A Suspended című fametszet erőteljes fekete-fehér színkontrasztjával és nyugtalanítóan geometrizáló vonalhasználatával kivitelezett csoportjelenete első pillantásra egy verekedés, egy lincselés pillanatát idézi. Mintha megpróbálná feltartóztatni a bottal lesújtani készülő férfialakot az őt körülvevő három figura.  A képen látható, meglehetősen drámai helyzet azonban ennél sokkal különösebb: a csoport tagjai között ugyanis egy szobor férfialakja csapja be a szemünket: valójában a kép férfi szereplői a kígyóra lesújtó bronzkolosszust igyekeznek egy faládába bevonszolni. Erőszakról, lincselésről, tehát szó sincs – drámáról, emberi bűnről viszont annál inkább.

A fametszet alapjául egy archív fotó szolgált, mely azokról a munkásokról készült, akik elmozdítják Pátzay Pál szobrászművész Kígyóölő (1947) című szobrát Budapesten. 1949 áprilisában, néhány órával a hivatalos szoboravató ünnepség előtt a művet a városvezetés utasítására eltávolították a neki szánt helyéről, majd éveken keresztül raktárban tartották.

Pátzay kígyóval viaskodó férfialakját Raul Wallenberg emlékművének szánta; a II. világháború alatt Budapesten dolgozó svéd diplomata zsidók ezreit mentette meg a deportálástól. Ekkor Pátzay Pál is részt vállalt az emberéletek megmentésében: üldözötteket bújtatott kőbányai műtermében, melyért később (csak úgy, mint Wallenberg) megkapta Izrael állam nem zsidóknak adható egyik legnagyobb kitüntetését, a Világ Igaza elismerést. A szobrot, mely az emberiség gonosz feletti győzelmét szimbolizálja a hatalom cenzúrázta, és elpaterolta a fővárosból. A Kígyóölőt 1952-ben Debrecenben állították fel, a Biogal (ma TEVA) Gyógyszergyár épülete előtt, megfosztva az eredetileg hozzá tartozó Wallenberg-dedikációtól, hogy senki se tudja, kinek állít emléket, s miért. A feliratot napjainkra duplán pótolták: a gyógyszergyár megbízásából a szöveg felkerült a szobor talapzatára és az eredeti Pátzay-féle dedikáció reliefje is visszakerült a szobor mellé.

Csákány István művének fontos eleme a jelenet mellett olvasható szöveg: a fametszet méretarányával vetekedő, vörös képmezőbeli fehér felirat: SUSPENDED – jelentése felfüggesztve, mely a fosztottság, az inaktivitás kényszerű állapotára, egy merev, élhetetlen, jogtalan státusz felelősségének terhére is figyelmeztet.

Kudász Gábor Arion: Reichstag, Berlin (2007)
Megtekinthető: 2021.02.22. - 02.28.

Február utolsó hetében Kudász Gábor Arion fotónyomatát mutatjuk be mini kiállítás-sorozatunkban: a Reichstag, Berlin című alkotás a művész és a Faur Zsófi Galéria ajándékaként került az ICA-D gyűjteményébe.

Kudász Gábor Arion 1978-ban született Budapesten, a fővárosban él és dolgozik. 2003-ban végzett a Magyar Iparművészeti Egyetem Fotográfia szakán, ahol 2016-ban doktori fokozatot szerzett. 2003 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója, jelenleg adjunktusként vezeti a mesterképzést. Rendszeresen publikál folyóiratokban, művészkönyveket jelentet meg, kiállításokon vesz részt. Munkásságát számos elismeréssel honorálta a hazai- és nemzetközi szakma, 2013-ban Balogh Rudolf-díjjal, 2015-ben Capa Nagydíjjal jutalmazták. Dokumentarista szellemiségű, megrendezett elemeket is ötvöző művei középpontjába az emberi jelenlét lenyomatait, az emlékezés mechanikáját, ember és természet kölcsönhatását állítja.

A Reichstag, Berlin az Environmental című, 2003 és 2008 között készített fotósorozat egyik kiemelkedő darabja. Ennek a műcsoportnak az egyik legfontosabb jellemzője az ember alkotta csoportjelenet megragadása és vizsgálata. A fotósorozat darabjain az ember tömegben történő ábrázolása változatos helyszíneken és helyzetekben történik.

Miért gyülekezik az ember, és milyen természetű az a képződmény, mely az egyéniségek csoportba, majd tömegbe rendeződésekor létrejön? Milyen érzéseink, belátásaink vannak akkor, amikor egy már lezárult tömegesemény vizuális kommunikációjával van dolgunk? Kritika, irónia, távolságtartás vagy éppen együttérzés ébred bennünk a képeket látva?

Kudász Gábor Arion gyűjteményünkben szereplő c-printje a művészi beavatkozás szándéka nélkül, a hétköznapok valóságából emel ki egy életképet: a berlini Reichstag épülete előtt sorban álló turistákat örökíti meg. A Németország szövetségi parlamentjének otthont adó épület 1894-ben nyitotta meg kapuit, és az 1933-as tűzvészig funkcionált a Német Birodalom parlamentjeként. 1999 óta újra a német törvényhozás épülete, Norman Foster, világhírű építész tervei alapján történt újraépítése óta. Küldetését a homlokzatán felirat hirdeti: „Dem Deutschen Volke”, azaz: „a német népnek”. A mai német parlamentet Bundestag néven ismerjük, így határolva el elődjétől, a Reichstagtól, amely korábban nem csak az épületnek, hanem a benne ülésező törvényhozó testületnek is a neve volt. (Forrás: Wikipédia)

Kudász Gábor Arion műve egy hétköznapi, szinte képtelenül természetes jelenet, a sorban álló és belépésre váró turisták ábrázolásával engedi ki a múlt szellemeit a palackból, megannyi emléket, sebet, félelmet is a felszínre hozva.

Kiss Ervin Gábor: Madár II. (2003)
Megtekinthető: 2021.03.01.-03.07.

A tavasz első hetében egy szomorú esemény apropóján, rendhagyó módon folytatjuk kirakati kiállításainkat. 2021. február 27.-én elhunyt Kiss Ervin Gábor festőművész, a dunaújvárosi képzőművészeti élet szeretett és megbecsült alakja. Fájó hirtelenséggel bekövetkezett halála a Kortárs Művészeti Intézet és a dunaújvárosi művészközösség számára is megrendítő veszteség.  Az Uitz Terem kirakatában ezúttal nem a gyűjtemény újabb darabját mutatjuk be, hanem Kiss Ervin Gábor Madár című festményével tisztelgünk a művész emléke előtt.

Kiss Ervin Gábor az akkor még Sztálinvárosnak nevezett Dunaújvárosban született 1952-ben. Noha rövid ideig a közeli Kisapostagon élt, valójában soha nem szakadt el a várostól. Ő is azon alkotók közé tartozott, akik a hetvenes évektől részt vettek a Koffán Károly alapította Koffán-kör, majd a Birkás István vezette Amatőr Műhely tevékenységében.

1979 és 1983 között rendszeresen látogatta a Magyar Képzőművészeti Főiskola kurzusait: itt Vecsey Csaba útmutatásai voltak számára a legfontosabbak. Hivatásos művésszé 1999-ben vált, amikor elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagságát.

Kiss Ervin Gábor a nyolcvanas évektől folyamatosan szerepelt a dunaújvárosi és a megyei képzőművészeti színtér seregszemléin; rendszeresen kiállított a Dunaújvárosi- és a Fejér Megyei Tárlatokon. De műveivel önálló kiállítások keretében is találkozhatott a helyi közönség a város fontos kulturális intézményeiben az elmúlt évtizedekben: a Munkásművelődési Központban (1993), az Intercisa Múzeumban (1995) és a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában (1996).  2006-ban elnyerte a Fejér Megyei Közgyűlés díját.

A Kortárs Művészeti Intézet két alkalommal adott otthont Kiss Ervin Gábor egyéni kiállításának: 2008-ban Zólyom Franciska művészettörténész rendezett retrospektív tárlatot a festőművésznek, 2014-ben Zsinka Gabriella kurátor állított össze egy tematikus válogatást az életműből.

Az utolsó ICA-D-s kiállítás évében, 2014-ben Kiss Ervin Gábor munkásságát Pro Cultura Intercisae-díjjal ismerték el. Alapító tagja volt az Újpart Képző-és Iparművészek Egyesületének, rendszeresen részt vett az egyesület alkotótelepein, kiállításain. E mellett köztéri munkája a dunaújvárosi Római Katolikus Templom secco-jának újrafestése.

Kiss Ervin Gábor 2007-től 2011-ig a Kortárs Művészeti Intézet munkatársa volt, az ICA-D kiállításainak építési munkálataiban az ezt követő években is szívesen segédkezett; hozzá fordultunk a különleges pontosságot, türelmet és precizitást igénylő installációs feladatokkal, mert mindig alapos, finom munkát adott ki a kezéből. Ma elszorult szívvel nézzük a megnyitókról készült fotókat, és tudjuk, hogy hiányozni fognak a művészetről, a város szellemi életéről folytatott, sokszor tétova csöndbe hajló beszélgetéseink, a Vasmű úti összetalálkozások és elköszönések. Hiányozni fog Gabi.

„Örök érvényű dolgok foglalkoztatnak, mint a napfelkelte, naplemente. Nincs állandóság, képlékenyen kezelem a témát. Gyakran változtatok rajta munka közben, mire kész lesz.” – fogalmazta meg 2004-ben a művész azt az ellentmondást, ami a művei tartalmát, illetve a témát inspiráló jelenségeket, valamint azok feldolgozását jellemzi. Később így folytatja: Képeimet nem zárom le, nyitva hagyom az emberek felé, hogy ők vigyék tovább a saját képzeletük szerint…”

„…Kiss Gábor az elveszett édent teremti újra, művei így nem csupán esztétikai minőségükben vizsgálhatók, (…) de a képek poétikai funkciója is elvitathatatlan: az alkotó mesél. Nem az ökobúvárok természetimádatával közelít, nem harcos panteizmussal operál – Kiss Gábor emberközpontú világot ábrázol, ahol azonban az emberi minőséget át- és áthatja a természettel való egyesülés elementáris vágya. És néhol ennek a vágynak a kiélhetetlensége, kudarcra ítéltetettsége. (…) A tovatűnt éden kaotikus, organikus rendje helyett a riasztó összevisszaság – pontos látlelet, kor- és kórkép…”
 (Nyulasi Zsolt)

Szűcs Attila: Cím nélkül (1996)
Megtekinthető: 2021.03.16.- 03.21.

A pandémia egyik legnehezebbnek ígérkező hetében is folytatjuk kirakat-kiállításaink sorát: ezúttal gyűjteményünk egyik gyöngyszemét, Szűcs Attila egy 1996-ban készült olajfestményét állítjuk ki.  Nem titkoltan terápiás céllal esett erre a festményre a választásunk, hiszen a balatoni fürdőzés idilli jelenetét megörökítő festmény a bezártság egyre kimerítőbb napjaiban reményeink szerint jótékonyan hat majd érzékeinkre, szellemünkre, előhívja szeretett emlékeinket, enyhet ad vagy éppen energizál. A víz lágy fodrozódásának illúziója, a mesterien életre keltett víztükör és az égbolt szépsége, ember és táj fesztelen harmóniája pár pillanatra magával ragad, és elringat bennünket is egy röpke belső utazás erejéig.

Szűcs Attila a kortárs magyar festészet kiemelkedő alakja. 1967-ben született Miskolcon, Budapesten él és dolgozik. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1990-ben végzett festő szakon, mestere Kokas Ignác volt, majd ugyanitt 1990-től 1993-ig murális szakon tanult. (1993-96) Derkovits-ösztöndíjas, Barcsay-ösztöndíjas (1994), Smohay-díjas (1997), Római Magyar Akadémia-ösztöndíjas (1998), a kétezres években számos külföldi ösztöndíjat nyert, munkásságát 2005-ben Munkácsy-díjjal ismerték el. Művei rendszeresen szerepelnek nemzetközi és hazai kiállításokon, valamint megtalálhatóak a legfontosabb hazai közgyűjteményekben; a Magyar Nemzeti Galériában, a budapesti Ludwig Múzeumban, a Székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, a Szombathelyi Galériában, a Miskolci Helyi gyűjteményben, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban, és természetesen a dunaújvárosi ICA-D-ben, e mellett külföldi intézményekben is, például a grazi Neue Galerie am Landesmuseum Joanneumban vagy az athéni Frissiras Museumban.

 „…Szűcs Attila a 90-es években bemutatkozó és megerősödő festészeti hullámot képviselő generáció alakja. Képei sok szállal kapcsolódnak a festészet klasszikus hagyományaihoz, ugyanakkor a poszt-konceptualista felfogás innovatív alkotójaként az évtized második felében kialakította a maga érett stílusát. Képeinek forrása a fotó (például talált képeslapok), amelyek kompozícióit megtartva egy-egy képelemre (például pad, ágy, emberalakok) koncentrál. Az így létrejött csendélet, tájkép vagy életkép központi tárgyának realisztikus megfestése egy másik minőségű környezettel (általában informel jellegű háttérrel) konfrontálódik, a tárgyhoz kötődő konnotációk, illetve metafizikus vonatkozási rendszerek felé irányítva a figyelmet.” (Szoboszlai János)

A dunaújvárosi gyűjteményben szereplő 1996-os olajfestményen tisztán tetten érhetőek ezek a törekvések: a festő egy fotó alapján dolgozik, melyen egy kis csoport látható, néhány alak egy apró, szigetszerű stégen, melyet minden oldalról víz vesz körül. Az előtérben olyan realisztikus, olyan érzéki a hozzánk közel futó hullámok ábrázolása, hogy a képnek ezáltal létrejön egyfajta húzása, érezzük a befelé sodródás illúzióját. Közel kerülhetünk a figurákhoz, és el is oldódhatunk tőlük, minden hívogató, ugyanakkor titokzatos.  A csoportot körülvevő térben nem találunk fogódzókat – a parányi stégen kívül nincs más, csak a víz és a levegő háborítatlan harmóniája, zabolátlan, édeni táj. A figurák fesztelenek, de nem nyájasak, az idill hívogató, ugyanakkor érezzük, átmeneti.

A víztükörre hajló égbolt ábrázolása olyannyira visszafogott, rafináltan minimalista, hogy az eddig a komfortzónánkat jelentő háromdimenziós képélmény most szinte csalárdul átbillen kétdimenzióba – érzékeny kísérletezés terepe ez, figuratív és absztrakt festészet határmezsgyéjén járunk. „A képtér metafizikus térré oldódik, ahogy egyre távolabb kerülünk a dolgok, történések egyediségétől, „valóságosságától”, úgy válik egyre egyedibbé a festészeti tér.” (Páldi Lívia)

Előd Ágnes: Csillagok Háborúja I-IV. (2003)
Megtekinthető: 2021. 03.23. - 03.29.

Előd Ágnes szobrászművész 1974-ben született Budapesten. A Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán diplomázott (1999), a mesterképző mellett elvégezte az ELTE művészettörténet szakát (2002). 2002–2005 között részt vett a Képzőművészeti Egyetem doktori programján, mestere Körösényi Tamás volt. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjban (2002), Derkovits Gyula-ösztöndíjban (2005) és Smohay-díjban (2007) részesült. 2008-ban doktori fokozatot szerzett, 2010-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa.  2008-tól 2010-ig a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Intézetének docense volt, 2006 és 2010 között tanított a Színház-és Filmművészeti Egyetemen is. 1994 óta rendszeresen kiállít hazai és nemzetközi tárlatokon, munkái több hazai kortárs művészeti gyűjteményben megtalálhatóak, az ICA-D mellett például a szombathelyi Irokéz Gyűjteményben.

Monumentális szobrászati munkákat, kisplasztikákat, digitális nyomatokat, installációkat készít. Műveinek anyaga, azok témája és retorikája friss hangvételű, a kortárs kultúrára reflektáló, érzékeny, de egyben intellektuális művészeti gyakorlatról tanúskodnak. Alkotásai nyelvi alakzatokra, mesékre, modern mítoszokra, valamint a tömegkultúra ikonográfiai sémáira (pl: bűnügyek, popzene, reklámok, filmek, képregények, stb.) utalnak. Kezdetben autodidakta módon specializálódott a 3D-s tanulmányokra, később az egyetemi 3D-kurzus kidolgozásában és oktatásában vállalt fontos szerepet, szintén egyetemi kutatás keretében foglalkozott a robotkaros technológia művészeti alkalmazásával is. 2001 óta kereste annak a lehetőségét, hogy hogyan tudna olyan lebegő fényszobrokat létrehozni, melyek változtatják alakjukat. 2016 óta monumentális, drónos szobrokat készít.

Az Uitz terem kirakati falán Előd Ágnes Csillagok háborúja I-IV. című sorozata látható, mely George Lucas azonos című, kultikus űroperájának világát és műfaji sajátosságait kölcsönzi és használja műve konstruálásához. Az első filmet 1977-ben mutatták be a mozik Csillagok háborúja címmel, mely gyorsan a popkultúra megkerülhetetlen klasszikusává vált, és számos más filmre és tudományos-fantasztikus műre volt hatással. Napjainkra a filmeken kívül könyvek, televíziós sorozatok, számítógépes és videójátékok, témaparki látnivalók, vidámparkok, képregények együttesen birtokolják a Star Wars nevet, ezzel is hozzájárulva a filmek világának fejlődéséhez, bővüléséhez. A filmsorozat birtokolja a legsikeresebb filmes merchandising Guinness-rekordját.

Az űropera a sci-fi egy alfaja, mely a lovagregényes, gyakran melodrámai kalandot helyezi előtérbe. Főleg vagy teljes mértékben a világűrben játszódik, így nagyrészt fejlett technológiát és képességeket birtokló ellenfelek csapnak össze benne. Sajátossága, hogy a szereplők, csaták, hatalmak, látványvilág és témák sokszor eléggé nagyarányúak. (Forrás: Wikipédia) Ezt a befogadó által megszokott tágasságot, és a filmtől várható rutinmegoldásokat bolygatja meg a művész új, földi vezéralakok, hősök, illetve helyszínek (London, Tower-híd) integrálásával. Az intergalaktikus híradó közvetítésének merevített képein a bejáratott látványvilágban fesztelen természetességgel, csibészes, már-már kaján mosollyal, szinte a teljes képmezőt uralva bukkan fel George W. Bush egykori republikánus amerikai elnök, és az ábrándozó, réveteg tekintetű hollywood-i szívtipró, Brad Pitt. A hírblokk alsó szalagsávjában futó szövegek, a szereplők és a feliratok, a helyszínek fikcióról és valóságról iróniával, humorral tudósítanak.

Esterházy Marcell: Tourner la page
Megtekinthető: 2021. 03. 30. - 04.12.

E heti kirakatkiállításunkon Esterházy Marcell Tourner la page című giclée nyomatát mutatjuk be. Két okból esett erre a műre a választásunk: egyfelől azért, mert a kép egyik szereplője, Esterházy Pál gróf kereken 120 esztendeje született (1901. március 23.-án), így a humanista nemesember példaértékű életútjára emlékezünk, másfelől a napokban jelenik meg az Intézetünk gyűjteményét bemutató online filmsorozatunk első kisfilmje, melyben városunk közéleti szereplői éppen ezzel az alkotással ismerkednek meg a kiállítótérben.

Esterházy Marcell 1977-ben született Budapesten. Egy rendkívül nagy formátumú alkotó (édesapja Esterházy Péter Kossuth-díjas író) és egy nagymúltú dinasztia árnyékában nőtt fel, és kereste saját útját. Az Esterházy család a Salamon nemzetségből eredő hercegi és grófi ranggal rendelkező régi magyar főnemesi család, amely a XVII. századtól meghatározó szereppel bírt a magyar történelem során. Esterházy Marcell az érettségi után régész szeretett volna lenni, ám miután az egyetemre nem vették fel, Párizsba ment, ahol alkalmi munkákat vállalt, és nem mellesleg megismerkedett Lucien Hervé-vel, akivel barátságot kötött, és aki saját elmondása szerint nemcsak a fotózáshoz adott elméleti tanácsokat, hanem látni is megtanította. Innen vezetett az út a képzőművészeti pálya felé; a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán végzett, később az egyetem doktori iskoláján és Marseille-ben tanult.

Esterházy Marcellt a kortárs képzőművészet iránt fogékony közönség elsősorban fotóalapú munkái nyomán ismeri; ám táblaképei, kollázsai vagy videómunkái mellett installációival, objektjeivel is gyakorta találkozhatunk kiállításain. Műveinek kiindulópontjául legtöbbször saját és mások személyes történeteit használja. Az utóbbi években figyelme egyre inkább saját családjának történetére irányul, amely apai és anyai ágon is összefonódott a magyar - és időnként az egyetemes - történelem fontos momentumaival. Forrásai archívumok, elsősorban az Esterházyak grófi ágának mintegy 600 darabból álló fotóarchívuma, amely 1916 és '39 között dokumentálja a család történetét, de műveiben felhasznál korabeli újságfotókat, filmrészleteket és tárgyakat is.

Az ICA-D gyűjteményének egyik újkeletű szerzeménye, Esterházy Marcell Tourner la page című, 2015-ben készült giclée printje esetében a művész egy nyilvánosan elérhető fotó részletét vette alapul, ami Esterházy Pált és feleségét, Ottrubay Melinda hercegnőt, valamint egy fegyőrt ábrázolt az 1949-es Mindszenty-ügy tárgyalása alatt, ahol Esterházy herceget 15 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték negyedrendű vádlottként.  A nyilasok hatalomátvételekor a gróf egy olyan csoporttal állt kapcsolatban, amely aktívan fellépett a zsidók deportálása és tömeges kivégzése ellen, de nemcsak emiatt került a hatalom célkeresztjébe; hatalmas vagyonára és birtokaira is szemet vetettek . Az ÁVO kínvallató eszközei –ahogy Mindszenty bíborosnál is – megtették hatásukat, az ártatlanul meghurcolt Esterházy Pál gróf megtört, beismerő vallomást tett, s a börtönből csak 1956-ban, a forradalom alatt szabadulhatott. A humanista, filantróp nemesembert a kommunista államvezetés és a nácik is üldözték, 1945 után összes magyarországi birtokát és vagyonát elkobozták. Feleségével ’56-ban elhagyta az országot, Zürich-ben telepedett le, s 1989-ben bekövetkezett haláláig ott élt.

Az eredeti fotó egy részletét a művész kiragadta és felnagyította, majd 180 fokkal elfordította: ezzel a fotódokumentumot mint egyszerre talált és személyes (kvázi emlék-)tárgyat transzformálta műalkotássá. A Tourner la page címadás (jelentése: elfordítani az oldalt) az elforgatás művészi gesztusáról tudósít. Az archív felvétel nagyított részlete totális hatással bír; a három egymáson „nyugvó” kéz feszültsége egyszerre jótékony és vészjósló, a kezek folytatásaként a felvétel látni engedi a személyek – férfi és nő – öltözetének részletét is (bunda, karóra), mely a kezek vonásai mellett szintén a cselekvők identitásáról árulkodik. Személyes aktivitásuk és reaktivitásuk, csonka önállóságuk, egymás iránti rezgéseik ebben a kézfogásban összpontosulnak e sorsukat megpecsételő pillanatban.

Gáspár Aladár: Itt város épül I-III. (A hagyaték, Miért, Dunaújváros)  1999
Megtekinthető: 2021. 04.13. - 04.19.

Április közepén ismét megszakítjuk a gyűjteményünk darabjait bemutató minikiállítások sorát, hogy egy általunk szeretett és nagyra becsült művésztől búcsút vehessünk. Az Uitz Terem kirakatában ezúttal Gáspár Aladár Itt város épül I-III. című művével tisztelgünk a művész emléke előtt, melyet Dunaújváros Önkormányzata jóvoltából állítunk ki. 2021. április 2.-án elhunyt Gáspár Aladár képzőművész, költő, a dunaújvárosi vizuális nevelés egyik emblematikus alakja. Tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála mély fájdalommal tölti el a Kortárs Művészeti Intézet munkatársait és barátait, városunk művészközösségét.

Gáspár Aladár Ságújfalun született 1946-ban. 1968-ban az Egri Tanárképző Főiskolán rajztanári diplomát szerzett, majd 1979-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán művésztanárként diplomázott, mesterei Bráda Tibor és Patai László voltak. 1978-ban költözött Dunaújvárosba, pedagógusi képzettségét és alkotói tapasztalatait a vizuális nevelés területén itt kamatoztatta. 1984-ben az Arany János Általános Iskola mindmáig sikeresen működő rajz tagozatának egyik fő szervezője volt, a vizuális nevelés irányelveinek kiválasztásában meghatározó szerepet vállalt. 14 éven át volt Fejér megye rajz szakfelügyelője.

1969-től találkozhatott a közönség műveivel a külföldi és hazai kiállításokon; 1970-től napjainkig szerepelt a dunaújvárosi, Fejér megyei és különböző országos tárlatokon. Tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, Műveivel önálló kiállítások keretében is rendszeresen találkozhatott a helyi közönség a város fontos kulturális intézményeiben az elmúlt évtizedekben: a Munkásművelődési Központban (1981), a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában (1994), a Kortárs Művészeti Intézetben (2001,2004,2006,2011). A város művészeti eseményeiről, a művésztársak produktumairól időszakosan tudósított a Dunaújvárosi Hírlapban, képzőművészeti munkáin kívül 1970-től szépirodalmi írásai is megjelentek helyi antológiákban, irodalmi folyóiratokban. Az Úton című verses képeskönyve 2016-ban jelent meg, a kötet bemutatójának a Kortárs Művészeti Intézet adott otthont. Köztéri alkotása az Arany János Iskola aulájába készített Arany János pannó. 2009-ben munkásságáért Pro Cultura Intercisae díjat kapott.

„Már bő másfél évtizede szerepelt különböző kiállításokon, amikor festészete egyéni karaktere az 1980-as évek második felére kialakult – ekkorra sikerült „levetkőznie” főiskolai mesterei stílusbefolyását, és megerősödött benne művészi elhivatottsága, alkotómunkája rendszeressé vált. A 1990-es évek végéig expresszív, szürreálisan figurális képeket festett. Ám alapélményei ekkortájt hirtelen megváltoztak. Egyre inkább azt érezte, hogy a megbízhatónak hitt emberi értékek elbizonytalanodtak, a stabilnak tartott szellemi és érzelmi-lelki kapcsolatok fellazultak, a társadalom atomizálódott. Úgy gondolta, hogy már nincs biztos tudása arról, hogy mi micsoda, ki kicsoda….Ezen élmények hatására olyan „sík-plasztikus képek”-et kezdett készíteni, amelyek alapmotívumai töredékes – sokszor alig felismerhető – tárgyias formák (valóságtöredékek), amelyeket plasztikus felületekre applikált. Képein a konkrét (háromdimenziós) és síkszerű (illuzórikus) részletek meghatározhatatlan terekben vegyülnek, amelyek bizonyos távolságból megkülönböztethetetlenek, és a nézőpont változtatása közben más-más vizuális benyomást nyújtanak. Ez a képalkotási módszer lehetőségeket nyújt számára a töredékesség, a rész-egész viszonya, az el- és előtűnés esztétikája, a mindent átható, megváltoztató (képi) mozgás (művészet)filozófiája, az illúziók (le)leplezése és a dinamikus képszemlélet szemiotikája problémáinak a vizsgálatára.”

Gáspár Aladárral nemcsak a remek tanárt, érzékeny költőt és képzőművészt vesztettük el, Aladárral az utolsó lovag is távozott Dunaújvárosból. Drága Aladár, már most hiányzol, hiányoznak verseid, képeid, mondataid, soha nem tolakodó bókjaid, a tanítványokhoz, kollégákhoz, művésztársakhoz való szeretetteljes viszonyod. Hiányzik a hited, hogy van túlvilág, ahol reményeink szerint most már újra együtt lehetsz Kiss Gabival, Birkás Pistával, Farkas Misivel, Rozsnyai Sanyival, Cyrával és Türk Péterrel is.

Gerber Pál: Klein József (2003)
Megtekinthető: 2021.04.20. - 04.26.

E heti kirakatkiállításunkat egy néhány nappal ezelőtti emléknap gondolatköre inspirálta; április 16.-án a Holokauszt áldozataira emlékezünk, Intézetünk pedig e szerény, ugyanakkor figyelemre méltó tárlattal, Gerber Pál: Klein József című olajfestményét kiállítva emlékezik és figyelmeztet a Holokauszt tragédiájára, s fejezi ki tiszteletét az áldozatok emléke előtt.

Gerber Pál 1956-ban született Tatabányán, jelenleg Budapesten él és dolgozik. A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán végzett (1976-1983), ahol mesterei Blaski János és Sváby Lajos voltak. 1983-tól 1988-ig tagja volt a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. A nyolcvanas évek óta rendszeres résztvevője a hazai tárlatoknak, külföldön is számos kiállításon szerepelt. A kilencvenes években számtalan ösztöndíj nyertese volt, így többek között Nagy-Britanniában, Olaszországban, az Egyesült Államokban és Németországban járt tanulmányúton. 1997-ben Munkácsy-díjat kapott. Művei megtalálhatóak a legfontosabb hazai közgyűjteményekben, például a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményében, a Ludwig Múzeumban, a debreceni MODEM-ben és a Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményében is.

„A meghökkentést a művészi megformálás igen magas fokán űzi, a Kék Acél című kiállítást, amelyen ő is részt vett, ma már paradigmaváltó eseményként tartja számon a kortárs művészettörténet, egy olyan generáció jelentkezéseként, mely előtérbe helyezi az ironikus, reflexív, emblematikus megközelítési módokat, és az avantgárd paródiákhoz, a posztkonceptuális, a fogyasztói társadalommal szembeni kritikus törekvésekhez kapcsolható. (…) Művei, amelyek változatos műfajokban készülnek (festészet, grafika, installáció, tárgyak, fotók, szöveges munkák, feliratok, pecsétek, események, projektek, performance), egyetlen nagy Gesamtkunstwerk részeiként is felfoghatók. Gerber Pál törekszik az egyszerű megfogalmazásra, legtöbbnyire grisaille festéssel készült, a monokrómhoz közelítő képein kevés motívumot használ, amelyek asszociációs mezeje így szabadon interferál. Képei soha nem hordoznak irányított üzenetet, mindig megőriznek valamit a dolgok eredendő titokzatosságából. Képrejtvényekre emlékeztetnek, ám végső megfejtés nincs, irónia helyett pedig inkább játékos komolyság, sok tapintat és humor jellemzi őket. Enigmatikus képei oldott, lágy festőiséggel, tárgyegyüttesei gondos kézműves munkával készülnek, hiányzik belőlük az újtárgyiasság szigorúsága.” (Markója Csilla)

Gerber Pál életrevaló és meghökkentő művészete már a kilencvenes évek elején felbukkant Dunaújvárosban, az Uitz Terem Innocens című, csoportos kiállításán. Akkor a művész nem csak a kiállítótérbe csempészett egyensúlylazító szövegeket; feliratozott buszaival („Vaj, amely ok nélkül romlik. / Föld, amely kapálás nélkül sarjad. „) a dunaújvárosi hétköznapok állóvizét is felkavarta.  

A Klein József című festmény esetében egy komolyabb téttel bíró, ám szintén mesterien felépített játék-vagy rejtvényhelyzettel állunk szemben, ezúttal az emlékezetmunka szolgálatában: Gerber Pál Klein József festőművész egyik képét „hasznosítja újra”; hogy egy különös, visszafogottsága ellenére felkavaró erejű művet hozhasson létre. Újrafesti az auschwitzi haláltáborban elhunyt festő képét, sötétszürke keretbe foglalja, majd feliratozza azt.  Az így létrejött Gerber-mű (ezúttal is) fontos komponense a hideg, ezüstös kékkel felfestett felirat, mely a belső képmező elé kéredzkedve, takaros megjelenéssel és pedáns sorrendben szolgáltat számunkra adatokat: nevet, születési helyet és időt, majd a halálozás helyét és idejét. Klein József, Csernő 1896 – Auschwitz 1945 (Klein József 1943-ban antifasiszta karikatúrákat készített, s ezeket otthonában, bizalmas körben mutatta meg barátainak. A festőt és feleségét a nagybányai zsidókkal 1944-ben deportálták. 1945-ben hunyt el vagy Auschwitz-ban vagy a melki koncentrációs táborban.) Gerber Pál festménye 2014-ben szerepelt a Ludwig Múzeum [csend] – Egy Holokauszt-kiállítás című csoportos tárlatán is. A Timár Katalin kurátori munkájával készült kiállítás az áldozat, a szemtanú és az elkövető nézőpontjait egyaránt felkínálva tette átélhetővé a holokausztot, nem történelmi rekonstrukcióra törekedett, inkább bizonyos aspektusait kiemelve mutatta be az egyén individuumtól való megfosztását, a népirtást, az utópisztikus ideológiák kudarcát.

 

1%

2021. szeptemberelőző hónapkövetkező hónap
HKSzCsPSzV
35.12345
36.6789101112
37.13141516171819
38.20212223242526
39.27282930