magyarenglish könyvjelzőnekcím : H-2400 Dunaújváros, Vasmű út 12. | telefon/fax: +36 25 412 220 | mobil: +36 20 801 3316 | e-mail: info@ica-d.hu
Facebook Youtube Twitter Google+ RSS
Keresés
NYITVA TARTÁS JEGY HÍRLEVÉL

Salakház - Markus Heinsdorff kiállítása

Salakház - Markus Heinsdorff kiállítása

Kiállítás | 2019. június 14. - július 10.

A nemzetközi szintéren is aktív német installációs művész munkásságába a Goethe Intézet és az ICA-D együtt­működésének köszönhetően júniusban Dunaújvárosban is bepillantást nyerhetünk, egy nem mindennapi kiállítás erejéig.

Kortárs Művészeti Intézet - Dunaújváros
2019. június 14. - 2019. július 10.
Megnyitó: 2019.06.14. 18:30

Köszöntőt mond: Michael Müller-Verweyen a budapesti Goethe Intézet igazgatója
A kiállítás megtekinthető 2019.07.10.-ig, vasárnapok és ünnepnapok kivételével 10-től 18 óráig.
A belépés ingyenes!

A kiállítás a Goethe Intézet és a Kortárs Művészeti Intézet - Dunaújváros együttműködésében valósul meg.

Fáradságosan mozognak a kiállítás látogatói a kemény, egyenetlen padlón, amely komor, lávával elöntött tájra emlékeztet. A tér közepén egyszerű ház emelkedik ki a padlóból. A ház, akárcsak a padló, kohósalakból áll, amely melléktermékként keletkezik, amikor a vasércet értékes acéllá dolgozzák fel. A kiállítás alagsori terében, a művész falra vetített tűz-videója érzékelteti, hogy az itt alkalmazott anyag egykor izzó masszaként folyt ki a kohóból. Onnan tehát, ahol azt az anyagot állítják elő, amely minden másiknál jobban meghatározta az iparosított világ fejlődését a 20. században: az acélt. Az acélgyártás melléktermékét, a salakot valahol tárolni lehet, vagy – ahogy gyakran megtörtént – építőanyagként lehet hasznosítani például házakhoz és utakhoz. Akkor hát hulladék vagy alapanyag? Ezzel a kérdéssel máris Markus Heinsdorff művészetének lényegét érintettük. Heinsdorff ugyanis meggyőző képekkel késztet minket arra, hogy az anyagokhoz való viszonyunkat átgondoljuk és fenntarthatóvá tegyük.

Markus Heinsdorff (sz. 1954) nemzetközileg elismert szobrász, installációs művész. A természettel, a fajokkal, az elemekkel és a nyersanyagokkal kapcsolatos alkotások mellett a térrel való foglalkozás képezi művészetének súlypontját. Bár nem építész, számos építészeti művet alkotott, változatos tereket, amelyeket evésre, pihenésre, alvásra, kiállításra vagy beszélgetésre lehet használni. De nemcsak gyakorlati értékük van ezeknek a tereknek, nemcsak az egyszerű építési technika, a csekély mennyiségű alapanyag és a fenntarthatóság tünteti ki őket, hanem az alakjuk is, amelyet Heinsdorff szobrászati alkotóelvek alapján hoz létre. Terei egyszerre bejárható szobrok és hasznosítható helyiségek. Művészi modellként túlmutatnak az aktuális kivitelezésen, és válasz-javaslatokat tartalmaznak korunk sürgető kérdéseire. Heinsdorff műanyaghulladékot alkalmaz építőanyagként, azon gondolkodik, hogyan lehetne gyorsan és olcsón pótolni az összedőlt házakat a földrengéssel sújtott területeken, vagy hogyan lehetne minél egyszerűbben házakat építeni árvizek után.

A mostani dunaújvárosi kiállításán Heinsdorff egészen új módon nyúlt a tér problémájához, miközben nem tagadta meg érdeklődését az elemek és az embereknek a föld erőforrásaival és nyersanyagaival való bánásmódja iránt. Installációjának létrehozásához a város története szolgáltatta a kiindulópontot. A második világháború utáni évtizedekben Dunaújváros az ide telepített vaskohászati kombinát révén Budapest mellett az acélgyártás másik fontos színhelye volt. A nehézipar hanyatlása azonban itt is hátrahagyta nyomait, akárcsak Európa számos régiójában. Heinsdorff e kiállításon szereplő, az Unesco-világörökség részét képező Saar-vidéki Völklinger Hütte kohóról készített fotósorozata a helyek és épületek eme átváltozására utal. Az acélgyárakat bezárták, és most hatalmas szobrokként funkcionálnak – amire tehát már nincs szükség eredeti funkciójában, az esztétikai szerepben lesz újra értékes, és évről évre látogatók százezreit vonzza. Ez az átértelmezés sok olyan folyamatot megidéz, amellyel Európa számos országában találkozhatunk. A termelést mindinkább más földrészekre helyezik át, Európa gazdasága és társadalma változóban van, a munka hagyományos színhelyei feleslegessé válnak, az ipar egészen új kihívások előtt áll. Ha ezek között a nehéz feltételek között is meg szeretnénk őrizni az Európai Unió törékennyé vált építményét, akkor át kell alakítanunk a gondolkodásunkat, és a természetre is más perspektívából kell tekintenünk.

Heinsdorff dunaújvárosi ház-installációja a lakhatás legeredetibb formáját jelképezi; egy olyan teret, amely védelmet nyújt, és egyesíteni tudja az embereket. A salakból készült kunyhó az erőforrásokkal való produktív, felelős bánásmódot emeli témává, és felveti a kérdést, mit kezdhetünk a minket körülvevő hulladék- és nyersanyagokkal, milyen új megközelítéssel tehetjük őket újra, de másképpen értékessé. Ha az épületben ezen túl Európa képét is felfedezzük, akkor az egyenetlen padlón álló ház megközelítésének nehézsége azokat az erőfeszítéseket is felidézi, amelyekre rákényszerülünk közös európai jövőnk konstruktív kialakítása érdekében.

Szöveg: Rasmus Kleine

Támogatók: Goethe Intézet, Ferromark - Halna Kft., Modern Művészetért Közalapítvány

Galériák

1%

2020. januárelőző hónapkövetkező hónap
HKSzCsPSzV
1.12345
2.6789101112
3.13141516171819
4.20212223242526
5.2728293031