magyarenglish könyvjelzőnekcím : H-2400 Dunaújváros, Vasmű út 12. | telefon/fax: +36 25 412 220 | mobil: +36 20 801 3316 | e-mail: info@ica-d.hu
Facebook Youtube Twitter Google+ RSS
Keresés
NYITVA TARTÁS JEGY HÍRLEVÉL

Utószó - Bartis Attila író, fotográfus

Utószó - Bartis Attila író, fotográfus

Esemény | 2011. március 3.

Bartis Attila eddigi legnagyobb sikerét A nyugalom című, 2001-ben megjelent regénye szerezte számára. Ez alapján írta meg Anyám, Kleopátra című drámáját, amelyet 2003-ban mutattak be a Nemzeti Színházban Garas Dezső rendezésében, Udvaros Dorottya főszereplésével. Fotóművészként fényképei számos kiállításon vettek már részt.

A Szépírók Társasága „A könyv utóélete” című sorozatának keretében
az Utószó irodalmi antológia következő vendége
Bartis Attila író, fotográfus


2011. március 3. (csütörtök) 18.00 óra

Kortárs Művészeti Intézet

A beszélgetést vezeti: Gyöngyössy Csaba

Bartis Attila Erdélyben született (Marosvásárhely, 1968. január 22.), apja, Bartis Ferenc költő. Családjával 1984-ben költözött Budapestre, amikor apját megfosztották román állampolgárságától. Huszonhét évesen jelentette meg bemutatkozó regényét, A sétát. Három évvel később jelent meg novelláskötete A kéklő pára címen. Eddigi legnagyobb sikerét A nyugalom című, 2001-ben megjelent regénye szerezte számára. Ez alapján írta meg Anyám, Kleopátra című drámáját, amelyet 2003-ban mutattak be a Nemzeti Színházban Garas Dezső rendezésében, Udvaros Dorottya főszereplésével. Dolgozott újságíróként is, egy évig írt tárcákat az Élet és Irodalom című folyóiratnak. Itt megjelent írásait A Lázár apokrifek című kötetében adta ki. Könyveit több nyelvre  lefordították.
Fotóművészként fényképei számos kiállításon vettek már részt.

Megjelent művei:

A séta (regény, Balassi-Jak Kiadó, Budapest, 1995)
A kéklő pára (novellák, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1998)
A nyugalom (regény, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001)
Anyám, Kleopátra (dráma, 2002)
A Lázár apokrifek (tárcanovellák, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2005)
A csöndet úgy (fotónapló, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2010)
Amiről lehet (beszélgetések Kemény Istvánnal, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2010)

Díjak, kitüntetések:

1995 Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíj,
1996–1998 NKA Irodalmi Ösztöndíj, 1997 Soros Irodalmi Ösztöndíj,
1997 Déry Tibor-díj, 1998–1999 Pécsi Jó zsef Fotóművészeti Ösztöndíj,
1999 Hajnóczy Péter Irodalmi Ösztöndíj, 2001 Örkény István
Drámaírói Ösztöndíj, 2002 Márai Sándor-díj, 2005 József Attila-díj,
2010 Szép Ernő jutalom


„Valami a vérről”

Előbb egy nájlontányért ringattak odébb a hullámok, aztán egy nájlonpoharat, aztán valami mást. Sötét volt, jövevény nem láthatta pontosan, mi az. Az egyik helybéli férfi felállt, két lábától megfogta a kávéházi nájlonszéket, és a háttámlát maga előtt úsztatva besétált a langyos tengerbe. Elszlalomozott a gyorsétkezdés vacsora maradékai között, a támlát óvatosan a víz alá merítette, mint egy rákászhálót, majd egy hirtelen mozdulattal kiemelte a valamit. Jó tíz méterről az éjszakában még mindig csak futball-labdának látszott. A többi férfi tovább beszélgetett, fröccsöntött asztaluk félig a homokba süllyedt, lábuk a tengerben áztatták, mentateáztak. Elégedetten konstatálták, hogy a művelet sikerült, s társuk már a part felé tart, de nem csináltak nagy ügyet belőle. A valami legurult a szék támlájáról, aki hozta, még igazított egyet rajta, s lábával kis buckát gyúrt elé, hogy vissza ne vergődjön a vízbe, aztán a többiek is az állat
köré ültek. Furcsa állat volt, bár leginkább az tette érdekessé, hogy élt. Egyébként ugyanilyen gömbhalakat lehet a pesti boltokban is kapni, szárítva, lakkozva, gyakorlatilag lakásdekorálásra készen. A kicsi öt-, a nagy hétezer forint, de ebből legalább ezeröt a vám, meg a szállítási költség. A száj szétfeszítése elég sokáig tartott, mert a himbálózó tüskehalmot megfogni nem igazán merték, de végül csak sikerült a szívószálat ledugni az állat torkán. Utána már simán ment minden, az történt, aminek a fizika törvényei szerint történnie kellett: a csövön át
levegő jutott a testbe, s a hal nagy sugárban köpte a langyos tengervizet. Aztán újra meg újra, perceken keresztül, mint egy kis, szobadísznek való, kínai gyártmányú szökőkút. Az kétségkívül meglepő volt, hogy az állat nem a kiköpött vízzel egyenes arányban lapult szét, hanem végig úgy feszült a nájloncsőre húzott teste, mint egy vízcsapra szerelt luftballon. Aztán valami hörgő, sziszegő hangot hallatott, és hirtelen esett össze, anélkül, hogy bárki széttaposta volna. Mondom, ez meglepő volt, bár bizonyára erre is van magyarázat, hogy miért egyik pillanatról a másikra lett olyan, mint egy rózsatövissel teleszórt kovásztalan kenyér. A drappnadrágos férfi , aki hozta, a szék támlájával a lepény alá nyúlt, és kissé undorodva, mint aki először lapátol marhák alól trágyát, a tengerbe dobta. Beszélgettek, mentateáztak, néhány percig úgy nézett ki, hogy vége. Hogy egy nagyobb hullám majd úgyis elviszi a sárgás tetemet a korallzátonyok felé, a nájlontányér, meg a nájlonpohár után. Aztán amikor már senki nem hitte volna, csak az Isten, az állat lassan magához tért, megtelt, kikerekedett, lehetett kezdeni elölről. Hajnaltájt a tetem köré gyűlt macskák elódalogtak, a pincérek tornyokba rakták a székeket, összeláncolták az asztalokat, csakúgy, mint Párizstól Pekingig bárhol a világon, ahol ugyanilyen fröccsöntött asztalok vannak, igaz, langyos tenger nélkül. Egy nyolc év körüli gyerek zsákba gyűjtögette a látványosabb szemetet, a négy férfi is lábat törölt, cipőt húzott, fi zette ki-ki a magáét. A pincér valami megjegyzést tehetett a halra, hogy ő ezt nem fogja innen elpucolni, vagy ilyesmi, mert végül a szemüveges a már bevált, széktámlás technikával visszadobta oda, ahol senkit nem zavar.

(Részlet a Lázárapokrifek című műből)



2017. novemberelőző hónapkövetkező hónap
HKSzCsPSzV
44.12345
45.6789101112
46.13141516171819
47.20212223242526
48.27282930